Táblajátékok

A tanulók sokrétű fejlesztése a játékok által spontán történt. A játék a gyermekek számára nemcsak a szabadidő kellemes eltöltését szolgálja, hanem számos különböző képesség, készség fejlesztését segíti, és hatással van az érzelmi intelligencia, a személyiség fejlődésére is. A táblajátékoknak a gondolkodásfejlesztésben, a tanulásban és tehetséggondozásban egyaránt fontos szerepe van. Fejlődik általuk a gyerekek logikai képessége, a problémamegoldó- és stratégiai gondolkodása, szociális intelligenciája. Fontos érzelmi fejlődésre ad lehetőséget a nyertes és vesztes szerep megélése. A foglalkozások során négy órában ismerkedtek meg a tanulók a különböző táblajátékokkal. A jó idő lehetőséget adott először egy szabadtéri játék kipróbálására. A KUBB, Vikingsakk játék szabályainak megismerése után nagy lelkesedéssel játszottak a gyerekek két csapatban. Annyira belefeledkeztek, hogy alig akarták abbahagyni, pedig még számos érdekes feladat várt rájuk. Ezt követően megismerkedhettek a diákok az egyik legősibb táblajátékkal, a mancalával. A szabályok ismertetése után először egyénileg ismerkedtek a játékkal, rögzítették a szabályokat. Ezt követően a párban játszottak. Nem maradhatott el a játékok repertoárjából a klasszikus malom és dámajáték sem. Végül pedig a SET és SWISH játékok megismerésével zárult a foglalkozás, melyek ugyan nem táblajátékok, de kiválóan fejlesztik a gondolkodási képességet, a gondolkodás gyorsaságát, rugalmasságát, a koncentrációt és a figyelmet. A Swish játék nehezítését is kipróbálták, amikor három lapot kell párosítani. A tanult játékokat hagyományos módon és online formában is kipróbálhatták a gyerekek tablet és interaktív tábla segítségével. A foglalkozásokat a tanulók nagyon élvezték, sikerélményt szerezhettek. Mindegyik alkalommal szívesen maradtak volna tovább játszani.