Lego Mindstorms EV3 programozás
Mivel a foglalkozásokon részt vevők túlnyomó része idén először kezdett a LEGO Mindstorms robotokkal foglalkozni, ezért a
legfontosabb feladatnak az általunk használt eszközök és a bennük rejlő lehetőségek bemutatását tartottam. A foglalkozásokon előre elkészített, a LEGO cég honlapján megtalálható, azonos felépítésű
robotokkal dolgoztunk. A LEGO cég Mindstorms NXT robotjait használtuk, a tanulók páronként kaptak egyet, így kooperatívan, kiscsoportban tudtak dolgozni. Az első alkalommal
megvizsgáltuk a szerkezetet: különbségeket és hasonlóságokat kerestünk a LEGO robotok és a környezetünkben található járművek között.
Az alkalom végén ki is próbáltuk ezeket, egyenes vonalú illetve kanyarodó mozgás leprogramozását hajtottuk végre. A második alkalommal elsősorban ezen mozgásokat alkalmazva hajtottak végre a tanulók
programozási feladatokat: álljon be a robot két doboz közé, onnan tolasson ki, stb. A harmadik alkalommal egy komplex feladatot kaptak a tanulópárok: egy előre kialakított labirintus
bejárását. A következő foglalkozáson a szenzorokat és az érzékelőket mutattam be, ezek használatának előnyeiről beszéltünk. A gyerekek megismerkedtek a felszerelésükkel, a programozási elemekkel, amelyek segítségével lekérhetjük a szenzorértékeket, illetve néhány egyszerűbb felhasználási lehetőséget is kipróbáltunk.
Az utolsó alkalommal egy komplex feladat várt a tanulókra. Ismét egy előre elkészített útvonalat kellett bejárniuk a robottal, de most már az érzékelők nyújtotta adatokat felhasználva.
A foglalkozássorozat szerintem sikerrel zárult; a tanulók magabiztosan használták az utolsó alkalommal a megismert programozási műveleteket, a feladatok elvégzése közbeni tapasztalatokat
szépen beépítették a későbbi feladatmegoldásba.
